játékok bejegyzései

2010. márc. 14. 19:55 - írta Dév12

Ötödik helyezett: Desktop Tower Defense
A játékban az asztalunkat (a dolgozóasztalunkat) kell „megvédeni” a támadóktól. Mivel ez egy stratégiai játék, a védelem felépítése a mi dolgunk lesz: különböző eszközöket, ágyúkat és szerkentyűket vásárolhatunk.

A grafika és a hangok nagyon aranyosak. A támadási hullámok sikeres elhárításáért pénzt kapunk, ebből további, még durvább és még taktikusabb fegyvereket vehetünk a következő, még nehezebb hullámok kivédésére. Fegyvereinket és szerkezeteinket persze fejleszthetjük is, illetve ki/be kapcsolhatjuk őket, a helyzetnek megfelelően. Természetesen minden hullámban jön egy „főellenség” is, a nagyobb csúzlikat neki tartogassuk! (újított verziók letölthetők!)

Negyedik helyezett:  The Last Stand

Aki szereti a „zombis” mozikat, és kíváncsi rá, vajon meddig tudna életben maradni egy zombikkal tele világban, annak érdemes kipróbálnia ezt a játékot. A főszereplő (azaz a játékos) egy túlélő, aki az elzombisodott világban barikádot épít. Napközben fegyvereket és túlélőket keresünk, éjszaka pedig a barikádon belülről verjük vissza a támadásokat. Majd másnap megjavíthatjuk a torlaszt, illetve további fegyvereket és túlélőket kereshetünk.Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, hiszen a nappal nem tart örökké: választanunk kell, mivel mennyi időt töltünk a sötétség és az újabb zombi hullám érkezéséig.  A grafika nem a legjobb, de a játék nagyon élvezetes.(jó tanács: akár csak a filmekben, itt sem szeretik a zombik a fejlövést.) A játék amúgy elég nehéz - ha két-három napot túlélünk, már szerencsésnek mondhatjuk magunkat.

Harmadik helyezett: Samorost1, Samorost2
A Samorost, illetve annak második epizódja érdekes, gyönyörűen megrajzolt világban játszódik. A játékban minden képernyőn feladatokat kell megoldanunk a továbbjutáshoz

Ezek a feladatok néha könnyűek és mókásak, máskor komoly logikát és fejtörést igényelnek. Isteni atmoszférikus zene, jópofa hangok, és néha garantált nevetést előidéző feladványok. 

Második helyezett: Portal
Speciális fegyverünkkel nem tudunk ártani senkinek, ellenben tudunk vele két lyukat (portált) lőni a falra, mennyezetre, akárhova.

Egy kék lyuk és egy sárga lyuk – egyiken bemegyünk, másikon kijövünk, fittyet hányva a fizikának és az akadályoknak. Milyen egyszerűnek hangzik… és mennyire nem az! Megunhatatlan és szórakoztató, bár néha a hajunkat fogjuk tépni, egy-egy nehezebb pályán.

Első helyezett: minden idők legjobb flash játéka… Sonny !
Az
Armorgames.com rengeteg minőségi játékot kínál, ezekből is a legjobb a már évek óta népszerű, és immáron a 4.1-es verziónál tartó, Sonny nevű akció játék. A Sonnynak története is van, a zenéje fantasztikus, a grafika hangulatos és egyedi, a legjobb azonban nem a körítés hanem maga a játék. Van itt négy választható karakterosztály, szintlépések és tulajdonságok, a legyőzött ellenfelek által véletlenszerűen eldobált zsákmány , ami a különböző színekkel van jelölve (a fehér a szokásos, de a sárga tárgyak például már nagyon ritkák és erősek…). Mindehhez körökre osztott harcrendszer is társul, ahol bizony taktikázni és gondolkodni is kell, és a sztori függvényében változó pályák és ellenfelek, illetve csapattársak. És persze karakterlap, ahol jobbnál jobb páncélokkal és fegyverekkel aggathatjuk tele a hősünket , illetve boltok, ahol eladhatjuk a zsákmányt, hogy további dolgokat vegyünk…

Egy igazi, hagyományos akció ingyen!  A legjobb az egészben, hogy soha nincs vége – az utolsó pálya, és az utolsó „főellenség” legyőzése után, egy végtelenített helyszínre kerülünk, ahová a játék a szintünkhöz igazított ellenfeleket és tárgyakat pakol – így elvileg akár a 99-ik szintig is elvihetjük karakterünket. Vagy készíthetünk egy újat, és kipróbálhatunk egy másik karakterosztályt – a játékban szereplő négy „class” ugyanis teljesen eltérő. Természetesen menteni is lehet, így bármikor abbahagyhatjuk és folytathatjuk.


Jó szórakozást mindenkinek!



2010. márc. 9. 19:22 - írta Dév12

Igazából azon múlik, milyen típusú gépünk van. Az általános eset azonban az, hogy a hordozható gépünkben valamilyen integrált videkártya csücsül (ami osztozik a gép memóriájával), vagyis dolgozni tökéletes, de azért nem fog elindulni vele a gta 4.

Ráadásul, ha netebookon akarunk játszani, akkor szinte biztos, hogy ezt utazás közbeni „unaloműzőként” tesszük, figyelembe kell tehát venni azt is, hogy akkumulátorról fogunk szórakozni. Videokártya és akkumulátor – ez a két szűk keresztmetszet, ráadásnak pedig ott a tapipad, ami szintén nem arra lett kitalálva, hogy a Call of Duty-ban irtsuk az ellent. Mindemellett a helykihasználás is szempont. Az asztali gép 1TB-os lemezén nem zavar különösebben egy 8 GB-os X-Man Origins Wolverine, de egy 250 MB-os és munkára is használt netebookon már nem túl szerencsés. Mivel érdemes tehát játszani netebookon?

Első lehetőség: online játékok
Ha éppen van internet-kapcsolatunk, akkor a dolog egyszerű: a neten rengeteg ingyenes és igényes online (többnyire flash) játék található. Ezek nem igazán terhelik a videokártyát (ebből adódóan az akkumulátort sem), és a legtöbb esetben kényelmesen elszórakozhatunk velük touchpaddel is.

Ha nem akarunk elveszni a több ezres kínálatban, akkor érdemes az ismerkedést a világ öt legjobb flash-játékának valamelyikével kezdeni. Ha nem találtunk kedvünkre valót, akkor sincs gond: az armorgames.com oldalon rengeteg apró, ám meglepően igényes és király játékkal üthetjük el az időt. Természetesen kötelező kipróbálni a GemCraft-ot is, és nemcsak azért mert magyar fejlesztés, hanem mert isteni kis játék!

Második megoldás: casual játékok
A casual a netebookos játék kitételnek is megfelel, hiszen ezek a játékok többnyire nem terhelik nagyon a videokártyát, bármikor abba lehet őket hagyni, sőt a memória- és merevlemez-igényük is kicsi. Szerencsére a legjobb casual játékokat ingyen és bérmentve próbálhatjuk ki
például a BigFish oldalán. Ha mégis valami még kiemelkedőbbre vágyunk, akkor azért érdemes felkeresni a casual játékok királyát, a PopCap Games-et.

Harmadik megoldás: MMO játékok böngészőből
Ha nagyon sok időnk van, fontos a közösségi élmény, és szeretjük az olyan játékokat, amelyek hetekre lekötnek, akkor a speciális, böngészőből játszható MMO játékokra érdemes koncentrálnunk. Böngészőből futnak, nem kell telepítenünk őket, és még a legolcsóbb netebookon is  eljátszhatunk velük.

Negyedik megoldás: inkább dolgozzunk a szabadidőnkben is...