Ötödik helyezett: Desktop Tower Defense
A játékban az asztalunkat (a dolgozóasztalunkat) kell „megvédeni” a támadóktól. Mivel ez egy stratégiai játék, a védelem felépítése a mi dolgunk lesz: különböző eszközöket, ágyúkat és szerkentyűket vásárolhatunk.
A grafika és a hangok nagyon aranyosak. A támadási hullámok sikeres elhárításáért pénzt kapunk, ebből további, még durvább és még taktikusabb fegyvereket vehetünk a következő, még nehezebb hullámok kivédésére. Fegyvereinket és szerkezeteinket persze fejleszthetjük is, illetve ki/be kapcsolhatjuk őket, a helyzetnek megfelelően. Természetesen minden hullámban jön egy „főellenség” is, a nagyobb csúzlikat neki tartogassuk! (újított verziók letölthetők!)
Negyedik helyezett: The Last Stand
Aki szereti a „zombis” mozikat, és kíváncsi rá, vajon meddig tudna életben maradni egy zombikkal tele világban, annak érdemes kipróbálnia ezt a játékot. A főszereplő (azaz a játékos) egy túlélő, aki az elzombisodott világban barikádot épít. Napközben fegyvereket és túlélőket keresünk, éjszaka pedig a barikádon belülről verjük vissza a támadásokat. Majd másnap megjavíthatjuk a torlaszt, illetve további fegyvereket és túlélőket kereshetünk.Ez nem olyan egyszerű, mint amilyennek hangzik, hiszen a nappal nem tart örökké: választanunk kell, mivel mennyi időt töltünk a sötétség és az újabb zombi hullám érkezéséig. A grafika nem a legjobb, de a játék nagyon élvezetes.(jó tanács: akár csak a filmekben, itt sem szeretik a zombik a fejlövést.) A játék amúgy elég nehéz - ha két-három napot túlélünk, már szerencsésnek mondhatjuk magunkat.
Harmadik helyezett: Samorost1, Samorost2
A Samorost, illetve annak második epizódja érdekes, gyönyörűen megrajzolt világban játszódik. A játékban minden képernyőn feladatokat kell megoldanunk a továbbjutáshoz
Ezek a feladatok néha könnyűek és mókásak, máskor komoly logikát és fejtörést igényelnek. Isteni atmoszférikus zene, jópofa hangok, és néha garantált nevetést előidéző feladványok.
Második helyezett: Portal
Speciális fegyverünkkel nem tudunk ártani senkinek, ellenben tudunk vele két lyukat (portált) lőni a falra, mennyezetre, akárhova.
Első helyezett: minden idők legjobb flash játéka… Sonny !
Az Armorgames.com rengeteg minőségi játékot kínál, ezekből is a legjobb a már évek óta népszerű, és immáron a 4.1-es verziónál tartó, Sonny nevű akció játék. A Sonnynak története is van, a zenéje fantasztikus, a grafika hangulatos és egyedi, a legjobb azonban nem a körítés hanem maga a játék. Van itt négy választható karakterosztály, szintlépések és tulajdonságok, a legyőzött ellenfelek által véletlenszerűen eldobált zsákmány , ami a különböző színekkel van jelölve (a fehér a szokásos, de a sárga tárgyak például már nagyon ritkák és erősek…). Mindehhez körökre osztott harcrendszer is társul, ahol bizony taktikázni és gondolkodni is kell, és a sztori függvényében változó pályák és ellenfelek, illetve csapattársak. És persze karakterlap, ahol jobbnál jobb páncélokkal és fegyverekkel aggathatjuk tele a hősünket , illetve boltok, ahol eladhatjuk a zsákmányt, hogy további dolgokat vegyünk…
Jó szórakozást mindenkinek!
)A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.